2002. óta 67%-os rokkant vagyok.

2010. okt. elején felülvizsgálatra kellett mennem.Minden betegségemről volt friss eredményem, ahogy kell, pszihiátriáról 2 súlyos depressziós zárójelentésem.

A doktornő rögtön azzal kezste, hogy dolgoznom kellene, mert még nem vagyok 50 éves sem.Soká lesz meg a 40 év munkaidőm.Soroltam az okokat,miért nem lenne ez jó megoldás.Mindenre volt magyarázata, nekem ellenérvem.Sebaj.Azzal váltunk el, hogy menjek a munkaügyeshez, mert mégis meg kellene próbálnom dolgozni.

Egy héttel később (gondolom ezek a gondolatok is segítettek)összetörtem a fiam autóját.

Ritkán fordul elő,  deegyik délelőtt összeszólalkoztam a fiammal, amikor elment, meghozta a postás a határozatot:50%-os rokkantságot kapok, rövid rehabilitáció után képesleszek eredeti munkakörömet ellátni, azaz gyerekeket tanítani.

Ez úgy elég volt, elkezdtem sírni.Jöttek a gondolatok.2 év múlva lejár a rehabilitációs járadék.Tanítani képtelen leszek, de más munkából sem fogom tudni ellátni magam.Eltartani magam képtelen leszek.Mi lesz velem?Minek is élek?Az lenne a megoldás, ha nem élnék.Milyen módot találjak, hogy biztosan ne kelljen élnem…tovább, tovább.Hamarosan abba az állapotba kerültem, ahol minden elsötétül,kiutat nem találok.Pénteken indult a lavina.Hétfőn Mindenszentek, munkaszüneti nap.Odáig eljutottam, hogy fellebbezni kellene, de majd csak kedden tudom feladni.Megírtam a fellebbezést.Anyukám szerint valami 1910-es dátummal.(Ennyire tudtam gondolkodni.)

Bezárkóztam, senki se szóljon hozzám.Sírtam, sírtam és gondolkodtam”a megoldáson”.Közben párat végig is próbáltam.Bevettem az altatóimat, nyugtatóimat, amennyit találtam,símogattam a konektort vizes kézzel zsíros kézzel,vágogattam az ereimet, föl akartam magam akasztani, persze nem sikerült.Anyukám bárhogy vígasztalt, könyörgött, semmit sem ért. Egyszer nagy nehezen ráálltam,hogy telefonáljon az orvosomnak.Ő azt tudta csak válaszolni, hogy pénteken talán lesz hely, de még reggel kérdezzünk rá.

Közben persze a fellebbezésről teljesen elfeledkeztem.Úgy másfél héttel később jutott eszembe.Édesanyám elküldte az utolsó pillanatban, de Pestre és nem Szegedre.Mire korrigáltuk, kifutottunk az időből.

Számomra ebből az a tanulság:Ha be akarod bizonyítani, hogy beteg vagy, akkor legyél egészséges,mert betegen nem tudod elintézni, hogy beteggé nyilvánítsanak.

A novembert kórházban töltöttem.Mire kiengedtek, addigra elutasították a fellebbezésem, tehát először a Nyugdíjfolyósítóhoz rohantam ,hogy még aznap délig aláírhassam, hogy elfogadom a határozatot.A decemberi nyugdíjat vissza kell fizetnem, mert nem vagyok rá  jogosult.Jön a karácsony, és fizessem ki a kocsi javítását.Tényleg érdemes élni!Vagy nem?

Nektek mi a tapasztalatotok?