Csernus Imre pszichiáter szerint nemcsak a labdarúgóedzőkre jellemző a burnout-szindróma (kiégés), amely az egész magyar társadalomban elterjedt jelenség. A Népszava azért kereste meg a szakembert, mert Németországban Ralf Rangnick, a Schalke 04 edzője tavaly kiégésre hivatkozva mondott le, az ezt követő pszichológiai kutatások pedig megállapították, hogy a Bundesliga első és másodosztályában dolgozó trénerek tíz százaléka küzd hasonló problémákkal.

- A német edzőkkel végzett felmérések során az derült ki, hogy a szakemberek a nézőtéri bekiabálásokat és a vesztes mérkőzések után a családtagjaikat ért inzultusokat (megjegyzések a munkahelyen, az iskolában) viselik el a legrosszabbul. Ezek az események még jobban zavarják őket, mint a vezetők bizalmának elveszítése. Mi a helyzet Magyarországon?
- Tudomásom szerint nálunk nem készült még ilyen tanulmány, abban azonban biztos vagyok, hogy látva az ország helyzetét, az általános hangulatot, tíz százaléknál sokkal magasabb az arány. Viszont a probléma sokkal mélyebben gyökerezik, és az önértékelési zavarra vezethető vissza. Foglalkozástól függetlenül, aki nem tudja a kudarcot, az általa elkövetett hibát megfelelően kezelni, az elfojtja magában az ebből fakadó rossz érzéseket. Amikor túl sok frusztráció halmozódik fel, akkor ez maga alá gyűri az embert. Ugyanez igaz a pozitív eseményekre is, igaz, ezek feldolgozása nem szokott problémát okozni.

- Hogyan lehet jól kezelni a nézőtéri bekiabálást vagy, ha egy hozzátartozót ért verbális vagy, esetleg fizikai támadás a csapat gyengébb teljesítménye után?
- Egészséges önértékeléssel rendelkező ember pontosan tudja, mi az, amiben hibázott, és mi az, amit nem tud befolyásolni. Ha ezzel tisztában van, akkor a gyermekének két mondatban el tudja mondani, hogy például nem tehet a védő által szerzett öngólról, ezért nem kell törődni az ezért kapott kritikákkal. A bírálók ezért nem az edzőt vagy gyermekét, hanem saját magukat minősítik, és ezzel a történetet le is lehet zárni. Akiben viszont nincs meg ez az egészséges szemlélet, nem tud segíteni a családtagjának a helyzet kezelésében, és ezek a negatív tapasztalatok egy idő után valóban összeroppantják.

- Mi történik a kiégett emberrel, hogyan lehet ezt gyógyítani?
- Mivel nem betegségről van szó, gyógyításra sincs szükség a hagyományos értelemben. A nyugalom, pihenés segít leginkább, de nem lehet elkerülni az átélt negatív élmények feldolgozását sem. Aki kiégett, az rosszul alszik, ingerlékeny, túlérzékeny lesz. Azért mondom, hogy ez túlmutat a futballon, mert jelenleg sajnos szinte a teljes magyar lakosság ilyen. Ez az állapot addig tart, ameddig nem sikerül a kudarcélményeket feldolgozni. Reálisan kell értékelni az okokat, megnézni, miben hibáztunk mi, és mi történt rajtunk kívülálló okokból. Ebben sokat tud segíteni egy szakember, igaz nálunk azt is titkolni kell, ha valaki pszichológushoz jár, mert azonnal megbélyegzik. Külföldön ezen a téren is előttünk járnak, ott teljesen természetes, hogy az emberek a lelki problémáikkal szakemberhez fordulnak.

- Egy laikus miről ismeri fel az önértékelési problémával küzdő futballtrénert?
- Az ilyen edző nem tud mosolyogni, és most nem arra gondolok, amikor gúnyosan megtapsolja a játékvezetőt. A másik jellemző: soha sem ismeri be, ha tévedett, az erre irányuló kérdéseknél visszatámad vagy kitér a válaszadás elől, mindenkit hibáztat, saját magát kivéve. Akinek nincs önértékelési gondja, az belemondja a kamerába, a kérdező szemébe, hogy miben tévedett. De a probléma nem csak az edzőkre, hanem a sportélet többi szereplőjére is jellemző, és nem sportágspecifikus, ez is inkább társadalmi jelenség, nálunk nem divat kiállni a nyilvánosság elé, és azt mondani, elnézést kérek, tévedtem. Pedig aki ilyet tesz, az a nálunk elterjedt közhiedelemmel ellentétben nem gyenge, hanem éppen ellenkezőleg, nagyon erős. Erre ugyanis csak az képes, akinek rendben van az önértékelése, pontosan tisztában van az erényeivel és a hibáival, ezért mindkettőt felvállalja. Ha valamiben jó vagyok, akkor normális helyen ezt is ki lehet mondani, mert a környezetemtől elismerés jár érte. Magyarországon, aki jónak, sikeresnek tartja magát, és tényleg az, azt kiutálják, irigyek rá, ezért még a jól teljesítők is próbálnak gyengébbnek látszani.

- Ön Győrben nem a felnőttekkel ha nem az utánpótláskorú játékosokkal foglakozik, miért?
- A felnőtteknél is segítek, ha megkérnek rá. A fiataloknál azonban könnyebb a helyes szemlélet kialakítása. Legutóbbi foglalkozásunkon megkérdeztem a tizenöt éveseket: Ki az, aki fél? Senki sem jelentkezett. Akkor jutnak el a megfelelő szintre, ha ilyenkor felteszik a kezüket és elmondják mitől félnek. Olyan ember ugyanis nincs, aki nem fél semmitől.

Bernau Péter /

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=507962