Az egyik oldalon találtam egy cikkhez való hozzászólást.Közzéteszem, úgy gondolom, jó vitaindító lehet.A Fórum oldalra szántam, de a program túl hosszúnak ítélte,ígyhát ide tettem.Itt viszont lehet, hogy a véleményezés hosszúságát fogják korlátozni, ezért írhatjátok a véleményeteket a Fórum oldalra is.Kérlek Benneteket, írjátok le, mi a véleményetek!Jó- e nőnek lenni?Hogyan lehet hasonló esetben elindulni?Van-e kiút?Érdemes-e öngyilkosnak lenni?stb, stb....

Egy öregedő elhasználódott, épp válni készülő, megkeseredett nő vagyok. 30 év házasság után a férjem úgy viselkedik mintha én lennék a világon az első számú ellensége, teljesen ki akar zárni az életéből, és szándékosan ki akarja nyírni az idegeimet, még jobban tönkre akar tenni mint ahogy eddig sikerült, Igen most már tudom milyen hibákat követtem el az évek során, lábtörlő voltam egész életemben. és ezt már nem lehet vissza változtatni. véglegesen elromlott minden, tönkre ment az életem, amiért eddig dolgoztam semmivé válik. és a lelkem is ordít kínjában.

A minta viselkedési forma amit lát az ember gyerekként azt követi felnőttként és nem is veszi észre milyen rossz az a minta. csak amikor késő és nem érti mi az ami miatt semmi nem megy úgy ahogyan szeretné.

Nagyon szerettem és szeretem most is a férjemet, ezért mindig mindenben a legjobbat a legtöbbet, és a legszebbet akartam neki adni, kíméltem a munkától, mindig kiszolgáltam, mindig a rendelkezésére álltam mert nekem azt jó volt tudni hogy én minden lelhető legjobbat megteszek.

erre a nagy igyekezetre jól ráfáztam tönkre ment a testem , a sok nehéz munkától, az idegeim kikészültek az örökös feszültségtől hogy mindig tudjak a maximumon lenni, és mióta ezek a problémák kiderültek a kedves szeretve imádott férjem ahelyett hogy mellém állna támogatna, kicsit megkímélne , elkezdett utálkozni, elkezdett mások után tekintgetni, és mikor észre vettem és szóvá tettem neki, na attól a perctől kezdve módszeresen ki akar nyírni, el akar tenni láb alól.

Igen szomorú dolog és tudom hihetetlen de ez az igazság. Sajnos már többször tett arra utalást hogy esze ágában sincs velem megöregedni mindig egyes számban beszél. egyszerűen nem szerepelek a jövő képében, mintha nem is léteznék.Most már jó ideje állandóak a veszekedések , mert szóváteszem a furcsa viselkedését és ezt nem szereti,állandó feszültségben élünk, nem kommunikálunk, kerülgetjük egymást a lakásban, és egyre romlik minden.

Válni nem akar pedig az lenne a jó megoldás, mindenkinek, de ő úgy tartja hogy a kevéske vagyonunk ami van az őt illeti és nem akar felezni. pedig én is dolgoztam27 évig és mellette enyém volt az összes kerti munka a háztartás a gyereknevelés, az állat tartás. És mellette még szalag mellett dolgoztam ahol nincs lazítás, munka kerülés ott keményen kell dolgozni.

Vele ellentétben akinek mindig olyan munkahelye volt ahová csak bejárt különösebben nem csinált semmit, villanyszerelő. aki csak akkor kell dolgozzon ha valami elromlik. akkor is csak 1 kis csavarhúzó a munka eszköze, itthon, ha akart volna nagyon sokat tudott volna dolgozni mert a dolgozójában nem fáradt el soha, mégsem csinált semmit szinte soha. állítom a 30 év alatt nem dolgozott itthon összesen 2 hónapot.

Vagyis ő megkímélten jó testi egészségnek örvendve éli világát és én itthon rohadok már 10 éve mert leszázalékoltak, és állandó fájdalmaim vannak, nincs kedvem nevetgélni viccelődni, csak a háztartási munkát tudom nagy nehezen elvégezni.Jól esne néha ha csak úgy minden ok nélkül átölelne adna 1 puszit, de ez a 30 év alatt egyszer sem történt meg. nem tudom szeretett e valaha igazán?

Ezek után már gyanítom hogy nem, Kényelmes volt neki velem élni, ezért nem változtatott, és most szabadulna tőlem valahogy, vagyis nem mindegy hogyan, inkább úgy hogy én ne kapjak semmit , valahogy el kell tüntessen az útból és ezt kitalálta hogy tudja büntetlenül megúszni, ha kinyír idegileg, addig feszíti a húrt amíg a testem fel adja és bekövetkezik még egy agyvérzés ami esetleg végleges lehet, vagy úgy le romlok hogy betesz valami otthonba és akkor ő szabadon szállhat, olyan tervei vannak, hogy levizsgáztatja a motorját és akkor ő mehet mert engem nem vinne magával soha .

Azért nem autózni akar hanem motorozni, én nem szeretem a motort, nem nekünk való már, ötven körül, hideg még nyáron is és nagyon veszélyes. még az autóban is félek ha ezeken a rossz utakon 70-nél gyorsabban megy . ezt nagyon jól tudja és mégis legtöbbször ha valahova együtt megyünk mindig nagyon gyorsan hajt, nem sietünk sehova mégis 100-120 -szal megy ha szólok neki akkor rám szól hogy nem én vezetek, vagy hogy szálljak ki. Ilyen kedves.

Direkt csinálja hogy féljek. hátha legközelebb nem megyek vele.ezért kell neki a motor.Hát nem tudom a leírtak valakinek szolgálnak-e tanulsággal , remélem, minden nőnek legyen meg az önző magához való esze, ne szolgáltassátok ki magatokat másoknak, mert nem biztos hogy meghálálják.Mindig legyen saját pénzetek, amit kerestek annak 1 részét mindig tegyétek el magatoknak,ne áldozzátok fel magatokat teljesen a családnak nem biztos hogy később ezt megköszönik.

A gyerekekre sem jellemző hogy a tönkre ment szülőt támogatják, talán nincs is módjukban. Tanuljatok az én példámból ne legyetek idős korotokra megkeseredett kiábrándult, roncsok, higgyétek el ha újra kezdhetném. semmit nem csinálnék így. nagyon elkeserítő helyzetben vagyok már volt 2 öngyilkossági kísérletem, és most is annak ÖRÜLNÉK .ha valaki ide jönne és lelőne még fizetnék is neki hogy megtegye, ennyire nem látok kiutat, ebből a posványból.