![](http://www.nlcafe.hu/cikk/2/15019/2.jpg) |
Ma
sem tudok. Sokszor próbáltam – nem megy. Nem azért, mert jó
emberismerők, hanem mert szeretnek. És úgy járkálnak bennem, olyan
otthonosan, mint saját magukban. Általában a nők rendelkeznek ezzel a
másik embert érző-ismerő, becsaphatatlan tudással. Nem azért, mert ez
valamiféle „női ösztön” vagy különleges "női adottság”, hanem azért,
mert a nők jobban szeretnek manapság, mint a férfiak. Tudom, hogy ez
durva általánosítás, de vállalom, mert így van. A nők is meg vannak
őrjítve persze, éppúgy, mint mi, de nem annyira: ők még be tudnak
engedni magukba minket, s néha belénk is bújnak: képesek látni a
gondolatainkat, és érezni a lelkünket. Ha egy férfi azzal kérkedik,
hogy őt nem tudja kiismerni a felesége, mondjuk, régóta csalja, és az
asszony nem tud róla, ott két eset van: az egyik, hogy nagyon is tud
róla, de bölcs okból hallgat róla – a másik, hogy nem szereti őt, s így
valóban nem tudja, nem is érdekli, mi történik benne. Rendszerint
azonban az első esetről van szó: vagyis a férfi oly mértékig
"magánőrült” – azaz: szeretet-képtelen –, hogy még azt sem veszi észre,
hogy a másik tudja a titkát, de úgy tesz, mintha nem tudná. S mivel ez
a hallgatás nagy fájdalommal jár, azt sem látja, hogy a társának valami
fáj.
Ahol szeretet van, ott nem lehet hazudni. Ha létezik
"misztikus tudás”, az egymást szerető embereké bizonyára az! A
jövőjüket is sejtik előre, és kölcsönösen befolyásolni tudják az
életüket. Ezért, ha valaki párkapcsolatban él, nem kérhet jóslatot a
saját sorsára, mert nincs „saját sorsa” – itt olyan rejtélyes áthatások
működnek, olyan tudattalan átvállalások és egymásba rezgések, melyek a
hétköznapi, " style="margin: 10px;" Hogyan befolyásoljuk egymás sorsát?
•
Felpillantok
a kéziratból. Péter metsző, fókuszált tekintettel néz rám. Ilyennek
harmincvalahány éves barátságunk alatt még sosem láttam. Szinte
személytelen, feszült. Nem érdeklődő, hanem tudni akaró. Tudom, hogy ez
neki mennyire fontos volt, hogy milyen szenvedéllyel írta, és most, úgy
érzem, egyetlen szavas választ vár. Jó, rossz, izgalmas, unalmas, szép,
lapos? Milyen, amit írt? Milyen a sorozat első néhány része, amelyet a
következő számtól kéthetente lehet majd olvasni a Nők Lapja hasábjain?
Én meg zavartan lesek mindenfelé, ugyanis még nem jutottam a végére,
most csak meg szeretnék valamit kérdezni, ami éppen ez utóbbi sorokkal
kapcsolatban kezdett érdekelni.
– Péter, tényleg igaz, hogy a nők jobban tudnak szeretni?– Nem így tapasztaltad?
– De igen, csak éppen nem tudom, miért.–
Mert ez a létük lényege, eredendő funkciója. A szeretet. Arra vannak
lelkiségükben, szellemiségükben, testiségükben. Hogy szeressenek.
Hiszen maga a szeretet a fogalom legmélyebb értelmében elementáris
egységélményt jelent, ennek elsőrendű megnyilvánulása a "
style="margin: 10px;"
– Akkor nem is tudunk versenyezni velük?– Persze, hogy nem, de azért kicsit legalább megpróbálhatnánk...
– Ezzel teljesen egyetértek, ugyanakkor ismerek nőket, akik, úgy érzem, képtelenek szeretni...–
Én is ismerek, de valószínűleg nem eléggé ismerjük őket. Nyilván ők is
tudnának, és szeretnének, csak a körülmények úgy alakultak, hogy ez nem
tudott kibontakozni. Bennük is ott szunnyad a vágy, a lehetőség, a
képesség, csak különböző kényszerek miatt rejtve van.
Kapcsolódó hírek:
FOGADD EL A SZERETETET
Müller Péter gondolata a nőről
Októbertől újra lesz hetente Hahota Jóga Klub foglalkozás Újpesten
Ne félj a betegségtől, ismerd meg!